Quantcast
Channel: baba alvás – Kismamablog
Viewing all articles
Browse latest Browse all 68

Két ok, ami miatt nem tud elaludni a baba

$
0
0

Sztrájkol az elalvás ellen? Fél aludni? Nem vagyok elég szigorú? – a szülőkben sok minden felmerül, amikor arra próbálnak rájönni, vajon miért nem akar elaludni a babájuk. Következzék most 2 olyan ok, ami a nehéz elalvás hátterében állhat.

1. Nem elég álmos

baba altatás, kisgyerek altatásÚgy örülünk neki, amikor végre látszik valami napirend-féle a napokban, olyan jó, hogy kiszámíthatóan este fél9-kor megy aludni a gyerkőc. De aztán egy szép napon úgy gondolja, már nem akar este fél9-kor elaludni. Megkapja az esti szopit vagy az esti vacsorát és utána élénken nézelődik az kiságyban. Vagy éppen hatalmas szívszaggató bömbölésbe kezd, amikor az ágyba teszed. Gyakran ilyenkor az a baj, hogy ő még nem álmos.

A baba hétről hétre, hónapról hónapra egyre hosszabban tud ébren lenni két alvás között, és ahogyan alkalmazkodik a napszakok váltakozásához, megtanulja azt is, mikor van este, és az esti időszakban hosszabban tud ébren lenni, mint nappal két alvás között. 6 hónaposan már akár 4-5 órát is ébren tud lenni az esti időszakban, 1 éves korra pedig ez 5-6 órára nő.
De a nappali altatásnál is lehet ugyanez a probléma. Gyakran épp a nehézkes elalvás annak a jele, hogy a kicsi lassan elhagyná a 3 nappali alvásból az egyiket, vagy átállna a kétszeri alvásról a napi egyszerire. Ebben természetesen lehetnek átmeneti időszakok, amikor a baba kétszer alszik napközben, de késő délután még szundítana egy rövidet.

2. Túlpörgött

Talán felnőttként is ismerős az az érzés, amikor tele vagy élményekkel, stresszel, gondolatokkal, tennivalókkal és lefekvéskor ezek dörömbölnek a fejedben – nem hagynak elaludni. Gyakran a baba, a kisgyerek is ugyanezzel a problémával küzd: az ő idegrendszere ráadásul állandó “ON” üzemmódban van. Ha még ehhez hozzátesszük azt a rengeteg fölösleges ingert, ami egy átlagos lakásban minden egyes nap éri, akkor nem csoda, hogy túlpörög, túlságosan éber:

- tévé, számítógép (még, ha nem ülteted le mellé a babát, de be van kapcsolva háttérzajként akkor is hat a kicsire),
- a sok játék, amivel körbevesszük, a sok tárgy, ami úgy általában a lakásban van (és ha gyerekek vannak egy családban, akkor természetes jelenség, ha nagyobb a rendetlenség, mint általában – ergo több tárgy van elől, a baba számára is látható helyen, mint kellene),
- a rengeteg plusz inger pl. bevásárlás közben (mi már észre sem vesszük, hogy a boltban halkan szól a zene, és fel sem tűnik, hogy több tízezer árucikk mellett haladunk el, csak azt vesszük észre, hogy halálosan fáradtak vagyunk a nagybevásárlástól, pedig alig csináltunk valamit).

A babára ez a rengeteg hang, fény, kép, illat, hőhatás, ami körülveszi kettős hatással van: egyrészt túlpörgeti, túlságosan éberré teszi, ugyanakkor halálosan lefárasztja – de az éberség miatt nem tud elaludni. Igyekezzünk legalább az estéket nyugodtabbá tenni a számára: a lefekvés előtti időszakban ne menjen a tévé, csökkentsük a fényeket (játsszunk a kislámpa fényénél is egy kicsit), a fürdetésnél nem kell telepakolni a kádat játékok garmadával, elég 1-2 kedvenc kis játék a pancsoláshoz. Utána jöhet az öltözés (szintén a kislámpa fényénél), egy kis meseolvasás, dúdolás, dédelgetés (amelyiket szereti), és lefekvés (természetesen az ágynak sem kell tele lennie kedvenc plüssökkel, rászerelt zenélős játékokkal. Ha a kicsi el tud aludni a zenélő forgó hangjára, akkor használhatjuk, de bizonyos kor után inkább csak arra jó a forgó, hogy a kicsi figyelmét elvonja az elalvásról.

Az elalváshoz nyugalomra, befelé fordulásra van szükség: így tud a kicsi ellazulni, kikapcsolni, kizárni a külvilágot. Ezt – vagyis a külvilág kizárásának képességét – tanulnia kell. Természetes, ha kisgyermekkorban ehhez még egy kis segítségre van szüksége: meseolvasás, fejből mesemondás, éneklés stb. Ezt úgy kell kialakítani, hogy a végén el is aludjon a kicsi. Nem kell mindenáron arra törekedni, hogy még éber legyen, amikor elbúcsúzol tőle, ha elég fáradtan került ágyba és sikerült kikapcsolnod számára a “világot”, akkor el fog tudni aludni. Ha viszont azt érzi, hogy te mindenáron el akarod altatni, túl akarsz lenni az egészen, akkor ő is feszültebb lesz és bármit teszel, nem fog tudni az elalváshoz szükséges ellazult állapotba kerülni.

A gond az, hogy ebből hosszú távon játszma alakul ki: te ragaszkodsz az alváshoz, ő pedig nem akar aludni, te erőlteted, ő juszt sem akarja – és közben szép lassan megtanulja, hogy az elalvás feszültségekkel teli rossz dolog. Holott aludni jó!

Mi a megoldás? Vedd te is kényelmesre az esti altatást! Az este legyen nyugodt, hangulatos, amikor már nem rohanunk sehová, amikor van időnk egymásra, az összebújás, a lassú tempó pedig a kényelmes, csendes este része. Ugyanez vonatkozik a nappali elalvásra is. Nem kell siettetni, nyugodttá, ráérőssé kell varázsolni a nappali altatásokat is – és a baba megtanulja, milyen jó dolog is elaludni.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 68

Trending Articles


ESZO ( Elnyújtott Szexuális Orgazmus )(1996)


Tófeji Vali: Elsős leszek


Ékásó, erdészeti, 2 db eladó. Ár: 6.000 Ft. 30/402-4382, Zala megye


Ausztriai munkalehetőség


Rugdalódzó


Zelk Zoltán: Az állatok iskolája


GÁSZLER KFT. BELFÖLDI GÉPJÁRMŰVEZETŐKET KERES


Billboard Music Awards 2017: Íme a jelöltek listája!


Axl Rose - Timothy White Photoshoot


Vavian Fable