Megdöbbent az az anyuka, akinek a gyermeke alvászavaraival kapcsolatos tanácsadáson -miután alaposan kikérdeztem a körülményeket illetően- azt találtam mondani, hogy a babájuk alvási problémáit bizony jelentősen befolyásolja az a feszültség, ami őbenne van. Ő erre nem gondolt. A fogzásra, a bölcsire, a frontátvonulásra igen, de saját magára nem. Pedig igaz (és nem csak számos kutatás igazolja, hanem a logika is ezt mondatja): ha az anya stresszes, feszült, akkor az a babára is kihatással van – és ez az alvászavarok hátterében is ott állhat.
Sokan élnek abban a hitben, hogy a hasfájás, a fogzás, a zajos szomszédok, a mozgásfejlődés, a szeparációs szorongás a baba “nemalvásának” oka. Mindig lehet találni valamilyen aktuális okot, ami miatt felébred éjjel a baba. Lehetnek kimondottan “szervi” okai is az alvászavaroknak, mint a reflux vagy az orrmandulaproblémák. És mivel tudjuk, hogy a babának sok alvásra van szüksége az egészséges fejlődéshez, ezért nagy riadalmat kelt, ha nem alszik jól, gyakran ébred, nem tud elaludni. Keressük az okokat, a miérteket.
De mindig valamilyen külső tényezőben találjuk meg azt. És valóban: a fogzás és a többi felsorolt ok valóban okozhat alvászavarokat, megváltoztathatja az alvási szokásokat. Átmenetileg. De mi a helyzet, ha az alvásproblémák hosszú hónapokig húzódnak? Ha a problémásan alvó újszülött másfél éves korában is pocsék alvó? Ha az első pár hónapban példásan alvó baba alvása hirtelen elromlik és még 2 évesen is fel-felébred éjszaka?
A probléma gyakran ott kezdődik, mit gondolunk a helyzetről. A bevezetőben említett anyuka például kezdettől úgy gondolta, az ő babája nehéz eset, mert születésétől fogva rosszul aludt. A “rosszul” az persze relatív: újszülöttként napközben 2 óránként kért enni és éjjel is 2,5 óránként ébredt. Pontosan úgy, ahogyan egy újszülöttnek kellett volna. Csakhogy az anyuka ezt nem tudta, neki azt mondták, 3 óránként kéne ennie a babának.
Az anya hozzáállása a baba viselkedéséhez sok feszültség forrása lehet – és ez kihat a kapcsolatukra is.
Pár éve a Chicagói Egyetem Erikson Intézete készített egy kutatást, amelyben azt vizsgálták, hogyan reagálnak az anyák a baba sírására. A vizsgálatból kiderült, hogy azok az anyukák, akik azt várják el a babától, hogy egyáltalán ne sírjon, akik úgy gondolják, a sírás nagy probléma, azok stresszként élték meg a sírást és a rövidebb napi sírásmennyiséget is nagy problémaként értékelték. Azok az anyukák, akik normálisnak tartották, hogy a baba néha sír és nem érezték a saját hibájuknak a sírást, sokkal türelmesebbek és nyugodtabbak tudtak maradni, akkor is, ha a baba összesen csak napi 4 órát is sírt.
Ássunk egy kicsit a kutatás mélyére! Miért érzi úgy egy anyuka, hogy a babájának egyáltalán nem lenne szabad sírnia, hogy a sírás rossz? A háttérben önbizalomhiányt, bizonytalanságot, megfelelési kényszert találunk. Mindenki jó anya akar lenni. És a félreértelmezett “jó anyaság” a sírás mennyiségével jól mérhető. Kevés sírás=jó anya. Sok sírás=rossz anya. Így leírva nagyon sarkos ez, és máris kitűnik, mennyire értelmetlen. Mi a sok? Mi a kevés?
Beszéljünk kicsit a megfelelési kényszer szülte feszültségekről is! Ez vezet oda, hogy a babát 8 órakor kötelezően az ágyba nyomjuk, akkor is, ha nem álmos. Persze ő nem akar elaludni, mert még nem álmos. Mi feszültek vagyunk, mert már rég aludnia kéne. Azt mondjuk, ez így nem egészséges, nem fogja kialudni magát. És mi lesz, ha oviba megy, hogyan fog felkelni reggel? Tehát altatunk hosszasan, kitartóan – el is mondjuk mindenkinek, hogy ez az élet velejárója, úgy látszik, a mi csemeténk már csak ilyen rossz alvó, nem tud ellazulni elalvás előtt (lehet, hogy a hasa bántja?).
A kicsi persze nem érti a helyzetet. Anya hosszasan hurcolássza, ringatja, szoptatja, közben feszült, ideges, ő meg nem akar még aludni, annyi felfedeznivaló lenne még a világban, de hát nincs mese, anya erőlteti. Kialakul a játszma: a kicsinek fogalma sincs, mikor álmos igazán és hogy ilyenkor hogyan kellene, lehetne magát az elalváshoz szükséges ellazult állapotba hozni. Amikor elálmosodik, nyűgös lesz, mert azt tanulta meg, ilyenkor feszültnek kell lenni. Ezért aztán később sem tud elaludni és ez kisgyermekkorig elhúzódhat. Rásütik, hogy ő problémás gyerek, ekként bánnak vele, és ezt hurcolja magával tovább egész gyerekkorában.
A megfelelési kényszer szólhat a külvilágnak: “Meg akarom mutatni másoknak, mennyire jó anya vagyok”.
Szólhat a saját szüleidnek, anyádnak, anyósodnak, a párodnak.
Szólhat saját magadnak: “Bizonyítani akarom magamnak, hogy anyaként is tökéletesen megállom a helyem.”
És nem ritka az sem, hogy a feszültségeket félelem táplálja: például attól félsz, tönkremegy a párkapcsolatod, ha nem tudtok minden este 2 órát nyugodtan együtt lenni, beszélgetni. Ehhez viszont időben le kéne feküdnie a babának. Vagy attól félsz, ha nagyon fáradt vagy az éjszakai ébredések miatt, nem fog menni a szex, és emiatt lesznek párkapcsolati problémáitok. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, vajon miért vannak félelmeid a kapcsolatod miatt. A gyermekvállalás új szintre emeli a kapcsolatot, nem várhatjátok el, hogy ugyanolyan nyugodtan, ráérősen mennek majd a dolgok, mint előtte, hogy gond nélkül tudtok egymásra időt szakítani. Mind a kettőtöknek meg kell barátkoznia az új helyzettel, ki kell alakítani az új “menetrendet”, az új lehetőségeket az együttlétre.
Gyakori stresszforrás az időnyomás is. Jön a bölcsi, az ovi, a testvér születése, anya műtétje, a nyaralás – és addigra jól kéne tudnia aludni a kicsinek. Persze emiatt feszült vagy, sürgetnéd a babát, de minél inkább akarod, ő annál inkább nem alszik jól.
Aztán ott van az az eset, amikor a baba korábban jól aludt, aztán egyszercsak elkezdett éjjel felébredni. Először még a megszokott rend szerint próbáltad visszaaltatni, megszoptattad, visszaadtad a cumiját, aztán ezt már óránként-félóránként kellett megtenni. Napról napra egyre fáradtabb és idegesebb leszel. Miért nem alszik? Jönnek a találgatások, a keresgélés az interneten, a kérdezés a Kismamablogon 
Az eredeti probléma közben megszűnik, de addigra a régi rend felborul, a kicsi egyre bizonytalanabbul érzi magát, felriad, és segítséget kér – te meg ettől egyre kétségbeesettebb leszel. Hol ezzel, hol azzal próbálkozol, és végül előáll a “már mindent kipróbáltunk, de még mindig nem alszik”-helyzet.
Hogyan szabaduljunk meg a feszültségtől?
Bár semmilyen tudományos kutatás nem bizonyítja, a tanácsadások során szerzett tapasztalatom az, hogy az alvásproblémák jelentős része akkor oldódik meg, amikor az anyuka helyreteszi magában az alvással és a gyermeke alvásproblémájával kapcsolatos elvárásait. Amikor igazán elhatározza, hogy ezt a helyzetet meg fogja oldani. Nem ritkán ezt az állapotot valamilyen alvássegítő módszerről szóló könyv elolvasása idézi elő. Az anyuka elolvassa a könyvet és rájön, hogy ezen a helyzeten ő képes uralkodni, képes változtatni.
Ettől megnyugszik, és ezt a megnyugvást érzi a baba is, aki elkezd jól aludni.
És ezért van az, hogy hiába erőlteted a sírni hagyós, felvesz-letesz módszert, vagy próbálsz meg együtt aludni a babával, néha egyszerűen nem működik. Mert nem igazán hiszel benne, hogy ez működhet, mert nem érzed úgy, hogy képes vagy kezelni ezt a helyzetet. Megoldást az jelent, ha képesek vagytok egymásra hangolódni a babával. Ha nem külső kényszerek hatása alatt akarod őt nevelni, hanem képes vagy az igényeit megérteni, észrevenni a háttérben húzódó okokat is. Ha nem a világ által tartott tükrön át szemléled őt, a viselkedését, hanem úgy, ahogy van.
És nem csak neked kell a kicsire hangolódni – az is fontos, hogy a baba is rád tudjon hangolódni. Az első években szinte mindent tőled, rajtad keresztül tanul meg. De nem úgy, hogy direkt megtanítod neki. Hanem úgy, hogy ellesi. És nem csak azt lesi el, utánozza le, mit csinálsz, hanem azt is, hogyan érzel, hogyan reagálsz. Figyeli a mimikádat, a gesztusaidat, magába szívja a reakcióidat. Így tanul meg mindent. Így tanulja meg, hogy az elalvás jó dolog, az alvás kellemes, elalvás előtt olvasni, összebújni, beszélgetni, dúdolást hallgatni, megölelni a játékmackót – ezek mind jó dolgok!
De ezt az üzenetet nem lehet úgy átadni, hogy görcsösen AKAROD. Izomból nem lehet ellazulni, harmóniát teremteni, kiegyensúlyozottnak lenni.
Azt csak őszintén, hitelesen lehet. Lazának és gond nélkülinek kell lenned az elalvással kapcsolatban. Elengedni a “kötelező elaludni” gondolatát és természetesként kezelni, hogy amikor ő álmos, akkor megfürdünk, szopizunk, összebújunk, lefekszünk az ágyba és alszunk egy nagyot. Nem azért, mert ezt muszáj, hanem azért mert ez így természetes.